BÁB-SZÍNHÁZ-VÁR
A Vasi Míves Tanoda projekteleme
2010. március 27-én szombaton 9.00 -12:30 óráig március 28-án vasárnap 9:00 -12:30 óráig
Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ – Mesebolt Bábszínház Szombathely, Ady tér 5.
Vendégeink a jánosházi Batthyány Lajos ÁMK általános iskolás tanulói
KORMOS ISTVÁN: AZ ÉGIGÉRŐ FA
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, ahol örökké virítanak a kertek, kacsalábon forognak a paloták és táltos malac röpköd a háztetők fölött, élt egyszer egy kiskondás meg egy királykisasszony. Egy fiú meg egy lány. Két mai fiatal a klasszikus mesei kalandok útján– táltos hátán repülve, égigérő fára mászva, három pár vasbocskort elkoptatva – indul el, hogy végül megtalálják egymást. Kormos István verses népmese-feldolgozásában az ismert történet találkozik a modern költészettel, ég a földdel, fenti világ a lenti világgal. Köztük pedig öröktől fogva ott áll az égigérő fa.
Dramaturg: Gimesi Dóra Zenei szerkesztő: ifj. Horváth Károly Tervező: Boráros Szilárd
Rendező: Rumi László Szereplők: Czirók Tamás mv., Kovács Zsuzsanna, Kovács Bálint
A BÁB-SZÍNHÁZ-VÁR foglalkozásai a színházi élmény befogadását, a színházi viselkedés kialakítását segítik elő.
Az előadás megtekintése előtt és után érdekes tudnivalókkal ismerkedhetnek meg vendégeink: hogyan készült az előadás, kik és hogyan mozgatják a bábokat, mik a színpadi előadás törvényszerűségei. Bábszínészek vezetésével kipróbálhatják ügyességüket, kreativitásukat, bábokat is készíthetnek.
A foglalkozás után kis vendégeinket terített asztal várja, ahol közösen megebédelünk.
Az előadáson és foglalkozáson az iskolában erre a programra előzetesen jelentkezett (regisztrált) tanulók vehetnek részt.
A csoport létszáma alkalmanként 12 fő. A Szombathelyre utazás szakmai vezetővel (felnőtt kísérővel) történik.
Utazás vonattal, Szombathelyen helyi járatos autóbusszal.
A programok a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ TÁMOP-3.2.3-08/2-2009-0075 azonosító számú, Vasi Míves Tanoda című pályázatának projektelemeként a résztvevő csoportok számára ingyenesek.
A pályázati program együttműködő partnere Jánosháza Nagyközség Önkormányzata és a Batthyány Lajos ÁMK.
Információ: Illés Zsuzsanna szakmai koordinátor 06/95/ 450-113
Parais István szakmai vezető, projektmenedzser +36/30/235-5458
Perlaki Mónika projektasszisztens +36/30/721-7021 |